Alázat

A Gítá a tizenharmadik fejezet elején Ardzsuna kérésére a transzcendentális tudás folyamatát elemzi. Ezen az úton az első két lépcsőfokként az alázatot és a gőgtől való mentességet említi. Sríla Prabhupada a következőképpen magyarázza meg e szavak jelentését:

Az alázatosság azt jelenti, hogy az embernek nem szabad vágynia a mások tiszteletéből származó elégedettségre. Az anyagi életfelfogás hatására mindannyian nagyon szeretnénk elnyerni mások megbecsülését. De a tökéletes tudással rendelkező ember szemében, aki tudja, hogy nem azonos a testével, mindaz, ami a testre vonatkozik — tisztelet, szégyen stb. —, teljesen lényegtelen. Senki ne vágyjon ilyen megtévesztő anyagi dolgokra.
Vannak emberek, akik azt szeretnék, hogy vallásosságukról legyenek híresek, s ezért néha a vallás elveinek ismerete nélkül egy olyan csoportnak lesznek a tagjai, amely valójában nem is tartja be a vallásos elveket, s így vallási vezetőknek adják ki magukat. Hogy valaki milyen fejlett szinten áll a lelki tudomány terén, azt az ezekben a versekben felsorolt tulajdonságok alapján lehet megállapítani. (13.8.12 magyarázat)

Az önfegyelmezett, elméjén uralkodni képes emberre ugyancsak jellemző, hogy nem tulajdonít fontosságot annak, hogy tisztelik-e vagy sem:

Az, aki legyőzte az elmét, elérte a Felsőlelket és a békét. Egy ilyen ember számára boldogság vagy szenvedés, meleg vagy hideg,
tisztelet vagy gyalázat nem különböznek egymástól. (6.7)

Ugyanígy viszonyul a tisztelethez Krisna bhaktája, aki odaadása miatt nagyon kedves az Úrnak:

Aki egyformán bánik barátaival és ellenségeivel, aki tiszteletben és gyalázatban, hidegben és melegben, boldogságban és boldogtalanságban, hírnévben és szégyenben egyformán kiegyensúlyozott, kerüli a rossz társaságot, mindig csendes, mindennel elégedett, nem törődik semmilyen hajlékkal, szilárd a tudásban, s az odaadó szolgálatba merül, az nagyon kedves Nekem. (12.18.19)

A tizennegyedik fejezet huszonötödik verse az anyagi természet kötőerőin felülemelkedett ember jellemzői között is megemlíti a tisztelet iránti közömbösséget, a következő fejezetben pedig a Krisna transzcendentális hajlékára való felemelkedés feltételeként jelenik meg ugyanez. Sríla Prabhupada itt a következőket mondja:

Ez a vers nagyon szépen leírja a meghódolás folyamatát. Az első szükséges tulajdonság az, hogy az embert ne tévessze meg a büszkeség. A feltételekhez kötött lélek rendkívül felfuvalkodott, s magát hiszi az anyagi természet urának, ezért nagyon nehéz meghódolnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt. Az igazi tudás tanulmányozásával fel kell ismernünk, hogy nem mi vagyunk az anyagi természet urai; az Istenség Legfelsőbb Személyisége az Úr. A meghódolás folyamatát akkor kezdheti el az ember,
ha megszabadult a büszkeségből fakadó illúziótól. Aki az anyagi világban mindig tiszteletre vágyik, az nem képes meghódolni a Legfelsőbb Személy előtt. Büszkeségét az illúzió okozza, mert ostobán azt hiszi, hogy ő a világ ura, pedig csupán egy rövid ideig marad itt: jön, aztán hamarosan távozik, közben pedig mindent bonyolulttá tesz, s állandóan bajban van. Az egész világot ez a felfogás tartja mozgásban. Az emberek úgy vélik, hogy ez a Föld bolygó az emberi társadalom tulajdona, s e hamis felfogás eredményeképpen felosztották területeit. Meg kell szabadulnunk attól a téves elgondolástól, hogy a világ az emberi társadalomé, és csak ezután válhatunk meg azoktól az illuzórikus kapcsolatoktól, melyeket a családi, a társadalmi és a nemzeti
érzések hoznak létre. Ezek a hamis kapcsolatok kötöznek bennünket az anyagi világhoz. (15.5 magyarázat)

A fentiekkel szemben a gőgöt és a hamis tekintélyérzetet a Bhagavad-gítá tizenhatodik fejezete a démonok jellemzőjeként említi meg (16.10, 16.17).

A tizenhetedik fejezetből megtudhatjuk, hogy az az ember, aki vallásos gyakorlatai végzése közben mások tiszteletére vágyik, még az anyagi szinten áll. Mivel Istent imádja, e vágyai beteljesülhetnek, de az a vezeklés, amelyet az ilyen vágyaktól indíttatva végez valaki, csupán ideiglenes eredménnyel áldhatja meg a hívőt.

Az elmondottakból kiderül, hogy a meghódolás folyamatában milyen nagy jelentőséggel bír az alázatosság elsajátítása. A démonok, akiket a szenvedély befolyásol, nem rendelkeznek e tulajdonsággal, ezért még akkor sem képesek elérni a Legfelsőbb Urat, ha úgynevezett vallásos vezekléseket és áldozatokat végeznek. Velük ellentétben a transzcendentalistáknak — legyenek akár dzsnyáník, jógík vagy bhakták — rendelkezniük kell e tulajdonsággal.

Vélemény, hozzászólás?