A Bhagavad-gítá fordítása, Bhagavad-gítá tanulmányok, gondolatok a Bhagavad gita verseihez

Miután felajánlom a legtiszteletteljesebb hódolatomat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, aki határtalan lelki energiákkal rendelkezik, és aki az örök boldogság megtestesülése, azért, hogy megörvendeztessem a szent életű embereket, elkezdem a Bhagavad-gítá bengáli nyelvű fordítását.

A védikus irodalom hatalmas. Néhol a vallással foglalkozik, néhol a gyümölcsöző cselekedetek leírása található meg benne, néhol az anyagi világ elemző tanulmányozását javasolja, máshol pedig a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatának részletes leírását tartalmazza. Az írások bemutatják e témák kapcsolatát is, ám ennek megértése a Kali-kor szűk látókörű emberei számára — akiknek az élete túl rövid ahhoz, hogy ezen írások tanulmányozása által megbizonyosodjanak arról, mire képesítettek és mik a kötelességeik — rendkívül nehéz. Éppen ezért felvetődik az igény a szent szövegek rövid, egyszerű és tudományos bemutatására.

A Dvápara-juga elmúltával még az intelligens emberek is képtelenek arra, hogy megértsék a védikus írások valódi jelentését, ezért némelyikük a karmát, a jógát, a dzsnyánát, a tarkát (érvelés, vita) míg mások a személytelen tudás művelését tekintik az élet céljának. Ennek eredményeképpen megannyi tökéletlen, jóvá nem hagyott filozófia árasztotta el India földjét különféle zavarokat okozva, ahhoz hasonlatosan, ahogyan a megemésztetlen étel okoz zavart a gyomorban.

Nemsokkal azelőtt, hogy e zavarok a Kali-juga kezdetén megjelentek volna, a legkegyesebb Abszolút Igazság, az Úr Krisnacsandra kinyilatkoztatta kedves barátjának, Ardzsunának, ezt a Bhagavad-gítát, az egész védikus irodalom lényegét, és az anyagi létezésből való kiszabadulás egyetlen eszközét. A Bhagavad-gítát ezért az Upanisadok ékkövének tartják.

Az Úr Hari tiszta odaadó szolgálata az élőlények örök kötelessége — ez a Bhagavad-gítá egyértelmű tanítása. Néhány gondolkodó arra a következtetésre jut, hogy a Bhagavad-gítá olyan irodalom, amely az imperszonalizmus filozófiáját támasztja alá. Hibás érveik Srímad Sankarácsárja kommentárján alapulnak, aki a azért jelent meg, hogy a Legfelsőbb Úr utasítására e filozófiát prédikálja.

Némely írás megállapítása szerint az élet célja a karma vagy a dzsnyána. Valójában ilyet csak azok miatt állítanak, akik ezeken kívül más út követésére nem alkalmasak. A hitük erősítése érdekében e gyakorlatokat az élet végső céljaként írják le, különben az ilyen emberek talán felhagynának a nekik megfelelő folyamat végzésével és helyette szeszélyesen valami saját maguk által kiagyalt dolgot kezdenének gyakorolni. Ez minden bizonnyal ártana az ilyen utak követőinek. Ez az oka annak, hogy a karma-sástra a karmát írja le a legjobb útként, míg a dzsnyána-sástra a dzsnyánát jelöli meg a legjobbként. Az az irodalom azonban, amely a karmával és a dzsnyánával összehasonlítva az odaadó szolgálatot mutatja be magasabb rendűként és végül az Isten iránti vegyítetlen szeretetet írja elő, különösképpen áldásos minden élőlény számára.

Az Upanisadok, a Brahma-sútrák és a Bhagavad-gítá mind a tiszta odaadást hangsúlyozó szentírások, ám mivel szükség van rá, a karmát, a dzsnyánát és a muktit szintén részletesen leírják. Ami azonban az élőlények végső célját illeti, semmi másról nem tanítanak a tiszta odaadó szolgálaton kívül.

A Bhagavad-gítá olvasói két osztályba sorolhatóak. Az egyik osztályt az igazság felületes szemlélőinek nevezhetjük, míg a másik csoport tagjai az igazság finomabb részleteit is képesek észrevenni. Az első osztályba tartozók egyszerűen csak a szavak felületes jelentésével foglalkoznak, míg azok, akik a második csoportban vannak, megvizsgálják azok valódi tartalmát. A felületes szemlélők a Bhagavad-gítá áttanulmányozása után arra a következtetésre jutnak, hogy a varnásrama-dharma követése a lélek örök tevékenysége, s ez az oka annak, hogy a Bhagavad-gítá meghallgatása után Ardzsuna harcosi hivatása szerint cselekedett. Szerintük ezért a Bhagavad-gítá célja a varnásrama elvein alapuló gyümölcsöző tettekben való foglalatoskodás.

Ardzsuna természetének — ksatrija lévén — a harc felelt meg leginkább. Noha Ardzsuna hűségesen végezte harcosi teendőit, köztudott, hogy egy lelki önazonosságára ébredt ember Uddhavához hasonlóan otthon maradhat a Bhagavad-gítá meghallgatása után. A Bhagavad-gítá bensőséges tanítása tehát az, hogy az ember kvalitását meghatározza a természete, és úgy kell gyakorolnia a Krisna-tudatot, hogy közben teljesíti a kvalitásából fakadó helyzete folytán a varnásrama-dharma által rárótt kötelezettségeket is. Ez jutalmazza meg a lelki fejlődéssel. Egy feltételekhez kötött lélek számára nem lehetséges az, hogy a természete szerint a társadalomban elfoglalt helyét feladva elérje az Abszolút Igazságot.

Most felvetődhet a kérdés: Ardzsuna, a nagy vaisnava nem ismerte a lelki azonosságát? A válasz erre az, hogy bár Ardzsuna tisztában volt a lelki azonosságával, azért, hogy segédkezzen az Úr anyagi világbeli kedvteléseiben, ksatrijaként jelent meg. Átmeneti természete egy ksatrijáé volt, s ezt a természetet figyelembe véve a Legfelsőbb Úr mindenkit arra tanított, milyen fontos az, hogy az ember a számára előírt társadalmi helyzetben maradjon.

A témát józanul átgondolva az ember megértheti, milyen szánalmas az élőlények feltételekhez kötött élete. A feltételekhez kötött lelkeknek minden bizonnyal szükségük van néhány olyan eszközre, melyek segítségével a létezés feltételekhez kötött állapotából fokozatosan egy magasabb rendű, felszabadult helyzetbe emelkedhetnek. E magasabb rendű, felszabadult helyzet elérése az élte végső célja, melyet prajódzsanának neveznek. Azt a folyamatot, amelynek segítségével az élet e végső célja elérhető, abhidéjának hívják.

A szentírásokban lefektetett tudásban járatos megannyi ember némelyike szerint az áldozatok bemutatása, míg mások véleménye alapján a száraz érvek felsorakoztatása, a jámbor cselekedetek, az önmegtagadás, a jóga gyakorlása, a valamilyen vallásos ügy érdekében folytatott harc, a Legfelsőbb Úr imádata, a vallásos elvek követése, a vezeklés, vagy éppen az adományozás a legjobb eszköze az élet célja elérésének. Ily módon sok-sok tudománytalan folyamat keletkezett, s később ezek közül egyesek eltűntek. Végül a megmaradt folyamatok a karma, a dzsnyána és a bhakti osztályába nyertek besorolást.

A spontán önmegvalósításon és a tiszta megfontoláson át megállapítást nyert, hogy az élőlény örök lényege lelki. Amikor a szellemi lelket az anyag feltételekhez köti, megszületik egy anya méhéből. Csakis az Úr elképzelhetetlen energiája és legfelsőbb akarata révén lehetséges az, hogy a szellemi lélek testet ölt és kapcsolatba kerül az anyaggal. Ez az emberi értelem számára felfoghatatlan.

Az élőlényeknek két fajtájuk van – felszabadult élőlények és feltételekhez kötött élőlények. A felszabadult élőlények további két osztályba sorolhatóak. Némelyikük sohasem volt feltételekhez kötött, más szóval ők örökké felszabadultak, míg néhányuk feltételekhez kötött helyzetéből vált felszabadulttá. A felszabadult lelkek mindkét csoportja felette áll a szentírások rendelkezéseinek. A karma, a dzsnyána és a bhakti megkülönböztetését csak a feltételekhez kötött élőlényekkel kapcsolatban használjuk, e megkülönböztetéseknek nincs közük a felszabadult élőlényekhez. Az élőlények feltételekhez kötött helyzetében az Isten iránti szeretet átalakul és a karma vagy a dzsnyána formáját ölti magára. A szádhana-bhakti ennek az átalakulásnak a harmadik alakja. Valójában a szádhana-bhakti formájában megnyilvánuló átalakulás a feltételekhez kötött lélek egészséges állapotának a jele, míg az átalakulás karmának és dzsnyánának nevezett másik két formája a beteg állapot jellemzője.

Addig, ameddig valaki anyagi testtel bír, elkerülhetetlenül karmát végez. Az ember által a létfenntartás érdekében végzett karmák közül azokat a cselekedeteket, amelyek kárt okoznak másoknak bűnös-, míg azokat, amelyek mások javára válnak, jámbor tettekként ismerik. A karmának négy fajtája van — fizikai, elmebeli, társadalmi és lelki. Minden tett (karma) egy neki megfelelő gyakorlati eredménnyel jár, ahogyan a házasságkötés a gyermekek világrajövetelét, vagy az evés a test életben tartását vonja maga után. Bár a gyakorlati eredmények szembeötlők, ha valaki tudományosan közelíti meg a témát, arra a következtetésre juthat, hogy mindezen tettek végső gyümölcse az elégedettség. Tüzetesebben megvizsgálva a dolgot megérthetjük, hogy az Úr lótuszlábai szolgálatának az elérése, amelynek végzése közben fokozatosan megszabadulunk minden anyagi szenvedéstől, maradéktalan elégedettséggel áld meg bennünket.

Az élőlények tevékenységeinek a végső célja az, hogy elnyerjék az Úr odaadó szolgálatát. Minden olyan tettet, amely nélkülözi az odaadó szolgálatot, istentelennek kell tekinteni. Habár az élőlények feltételekhez kötötté válnak, eredeti helyzetük szerint szellemiek, ezért természetes számukra az, hogy tudásukat gyarapítsák. A tiszta tudást más néven spontán szamádhinak nevezik. Tudásuk gyarapítása folytán az élőlények megértik, hogy ez az anyagi világ jelentéktelen, és a Brahman létével való egybeolvadás szintén jelentéktelen, ezért a tudás (dzsnyána) végső célja csakis az odaadó szolgálat. A karmának csupán jelentéktelen gyümölcse az érzéki élvezet, ahogy a dzsnyánának a felszabadulás, s mind a karmának, mind a dzsnyánának az odaadó szolgálat a végső gyümölcse. Az olyan tudás, amelynek gyarapítása nem az odaadó szolgálat elérésének célját szolgálja, hamis és istentelen. Azokat a tanulmányokat, amelyek az odaadó szolgálat elérését célozzák meg, szádhana-bhaktinak nevezik.

Sok ember azt gondolja, hogy az odaadó szolgálat nem örök, s hogy az odaadó szolgálat a karma érett szintje, amely a dzsnyána irányába fejlődik tovább. Ez azonban téves következtetés. Azok a művelt tudósok, akik látták az igazságot, azt mondják, hogy egy szellemi lélek vonzalmát a transzcendentális öröm megízleléséhez tiszta odaadó szolgálatnak nevezik. Ennek egy másik neve istenszeretet. Mivel az, ha valaki pusztán a tudását gyarapítja híján van a mámoros szeretet élvezetére való hajlamnak, sok anartha forrása. Amikor a tudásszerzés célja az odaadó szolgálat, azt dzsnyánával kevert odaadó szolgálatnak nevezik és amikor a dzsnyánához való vonzalmat a túláradó istenszeretet az ellenőrzése alatt tartja, annak tiszta odaadó szolgálat a neve.

Az élőlények örökkévalóak, ezért a hajlamaik és a tevékenységeik szintén azok. A feltételekhez kötött lelkek által végzett tevékenységek anyaginak minősülnek, míg a felszabadult lelkek tettei transzcendentálisak. Az anyaggal való kapcsolatuk miatt az élőlények anyagi megjelöléseket kapnak. Anyagi büszkeségük miatt a testükkel azonosítják magukat és úgy vélik, hogy minden, ami a testükkel kapcsolatban áll, hozzájuk tartozik.

A feltételekhez kötött lelkek minden tevékenysége átmeneti és anyagi, s azok tevékenységei, akik sohasem kerültek az anyag hatása alá vagy megszabadultak annak befolyásától, teljesen transzcendentálisak. A tiszta lelkek tiszta ténykedését bhaktinak nevezik, míg a feltételekhez kötött lelkek világi tetteit karmának hívják. Addig, ameddig az élőlények a feltételekhez kötött szinten maradnak, karmát kell végezniük, azaz cselekedniük kell. Az élőlények létének eredeti rendeltetése a Legfelsőbb Úr iránti szeretet. Ez a természetes hajlamuk, ezért a feltételekhez kötött lelkekben szükségszerűen ez is jelen van, de az istentelen tevékenységek túlsúlya miatt jelenleg szunnyadó állapotban. Amikor a bhakták társaságának hatására a Legfelsőbb Úrtól való idegenkedésük csökken, az élőlényekben felébred a hajlandóság a Legfelsőbb Úr szolgálatára. Amikor ez a szolgáló hajlam megerősödik, a gyümölcsöző tettekre irányuló vágyak automatikusan szertefoszlanak.

Az emberek tevékenységei nem nélkülözik a tudást. Bármit tegyen is az ember, tudással teszi. A gyakorlás a tudás élete, s a gyakorlás maga is cselekedet. Ez az oka annak, hogy a pallérozatlan értelmű emberek a karmát és a dzsnyánát egyenlőnek vélik. Egy elemző nézőpontból azonban a karma és a dzsnyána jellemzői különböznek. Habár a karma, a dzsnyána és a bhakti hasonlónak tűnnek, szakadéknyi különbség van közöttük.

Az odaadó szolgálat lényegi jellemvonása a transzcendentális istenszeretet. Bár ennek felfogása nehézséget okoz a feltételekhez kötött lelkeknek, a fejlett hittel rendelkező emberek könnyen megértik. Csak azok képesek megérteni az odaadó szolgálat tudományát és megszabadulni a száraz érvekkel való pózolás hajlamától, akik ízt merítenek az odaadó szolgálatból, miközben gyakorolják azt.

Kétfajta odaadó szolgálat létezik — tiszta odaadó szolgálat és kevert odaadó szolgálat. A tiszta odaadó szolgálat független és mentes a karma és a dzsnyána leghalványabb árnyalatától is. Ezt transzcendentális istenszeretetként is ismerik. A kevert odaadó szolgálat a karmával kevert-, a dzsnyánával kevert- és a mind a karmával, mind a dzsnyánával kevert odaadó szolgálat osztályaira oszlik. A karma, a dzsnyána és a bhakti különböznek egymástól.

A Bhagavad-gítában tizennyolc fejezet található. Ezek közül az első hat fejezet a karmával, a középső hat fejezet a bhaktival, az utolsó hat fejezet pedig a dzsnyánával foglalkozik, végül mégis az derül ki belőlük, hogy mindük közül odaadó szolgálat az elsődleges. Az odaadó szolgálat a legbensőségesebb, ám mivel ez az élete mind a karmának, mind a dzsnyánának, közrefogják azok a fejezetek, amelyek a karmát és a dzsnyánát tárgyalják.

Az ilyen tiszta odaadó szolgálatról a Bhagavad-gítá úgy nyilatkozik, hogy ez az élőlények végső célja. A Bhagavad-gítá legbizalmasabb tanítása az, hogy mondjunk le a vallás minden változatáról és hódoljunk meg a Legfelsőbb Úrnak. Azt reméljük, hogy az olvasók odaadással telt szívvel fogják újra és újra áttanulmányozni e könyvet, s így életüket sikeressé teszik.

Sajnos a Bhagavad-gítá legtöbb fordítása és magyarázata olyan személyek tollából származik, akik az imperszonalizmus filozófiáját követték. Szinte lehetetlen fellelni egy olyan magyarázatot vagy fordítást, amely az odaadó szolgálaton alapul. Sankarácsárja és Ánandagiri kommentárjai imperszonalizmussal telítettek. Noha Srídhara Svámí magyarázatának alapja nem az imperszinalizmus, magán viseli a szektariánus suddhádvaita filozófia nyomát. Srí Madhuszúdana kommentárja az odaadást tápláló szavakkal telinek tűnik, de a végköveztetéshez érkezve nem bizonyul túl hasznosnak.

Srí Rámánudzsa magyarázata teljes mértékben az odaadó szolgálaton alapul, de ha a Bhagavad-gítá egy kommentárja nem Srí Gauránga Maháprabhu hazánkban megalkotott acsintjabedábhéda filozófiájának tanításaira épül, nem szolgálja azoknak az örömét, akik a tiszta odaadó szolgálat ízét élvezik. Ezért gondos munkával megalkottunk egy Raszikarandzsanának elnevezett, némi magyarázattal ellátott fordítást, amely Sríla Visvanátha Csakravartí Thákura, Srí Caitanya Maháprabhu hűséges követőjének kommentárjára épül.

Srí Baladeva Vidjábhúsana is írt egy Sríman Maháprabhu tanításaira épülő magyarázatot. Baladeva magyarázata alapos tanulmányozásra érdemes, míg Visvanátha kommentárja emellett csordultig van az elragadtatott szeretet ízeivel is.

Úgy próbáltuk megírni ezt a Raszikarandzsana magyarázatot, hogy a nyelvezete egyszerű legyen, elkerülve a komplikált kifejezéseket, melyekből azonban óhatatlanul akadhat néhány a szövegben. A korábbi fordítók és magyarázók, hogy szakértelmüket bizonyítsák bonyolult nyelven írtak, aminek következtében a fordításuk nehezen érthető. Mi megpróbáltuk ezt elkerülni. Amennyiben az olvasók elégedettek lesznek a Bhagavad-gítá általunk készített fordításával, a jövőben egy pár másik védikus írást is kiadunk, például a Védánta-sútra egy magyarázatát és egy Upanisad kommentárt is, hasonló módon, az odaadó szolgálatra alapozva azokat.