A Bhagavad-gítá fordítása, Bhagavad-gítá tanulmányok, gondolatok a Bhagavad gita verseihez

Miután Srí Krisna a Bhagavad-gítá negyedeik fejezetében kifejti, hogy alászállásának egyik célja a dharma életre keltése, a tizennyolcadik fejezetvégén minden dharma elhagyására buzdítja Ardzsunát. Tanulmányom témája a dharma kifejezés a Bhagavad-gítában található eme ellentmondásos használatának feloldása.

A szóval már a mű első versében is találkozhatunk: dharma-ksétré kuru-ksétré. Pándavák és a Kauravák közti viszály abban a háborúban teljesedett ki, melyet Kuruksétrán, a dharma földjén vívtak meg. Sríla Prabhupáda így ír magyarázatában:

„A dharma-ksétra (vallási rítusok helye) szónak nagy jelentősége van, mert a kuru-ksétrai csatamezőn az Istenség Legfelsőbb Személyisége is jelen volt, Ardzsuna oldalán. Dhritarástra, a Kuruk atyja erősen kételkedett fiai végső győzelmében. Bizonytalanságában Szanydzsajától, tanácsosától érdeklődött: „Mi történt?” […] A csata helyszínéül Kuruksétrát választották – amiről a Védák azt írják, e helyen Istent kell imádniuk még a mennyek félisteneinek is –, ezért Dhritarástra attól tartott, hogy a szent hely befolyásolhatja a csata kimenetelét. Nagyon jól tudta, hogy ez Ardzsunának és Pán¨u többi fiának kedvez majd, akik természetüknél fogva mind nagyon erényesek voltak.”

Ardzsunának azonban kétségei voltak, hogy valóban a dharma megszilárdítását szolgálja-e harcuk, melyeknek így adott hangot (Bhagavad-gítá 1.39-43):

„A dinasztia kipusztulásával az örök családi hagyományok [kula-dharma] is kivesznek, s az életben maradt családtagok vallástalanul [adharmo] fognak élni. Óh, Krisna, óh, Vrisni leszármazottja! Amikor a családban a vallástalanság [adharma] kerül túlsúlyba, a család nőtagjai beszennyeződnek, ha pedig a nők rossz útra térnek, az nem várt utódokat eredményez. A családi hagyományok pusztítói – akik így nem kívánt gyermekek világra jöttét idézik elő – gonosz tetteikkel véget vetnek a köz javát [dzsáti-dharmáh] és a családok jólétét [kula-dharmáh] szolgáló cselekedeteknek. Óh, Krisna, népek fenntartója! Azt hallottam a tanítványi láncolattól, hogy azokra, akik lerombolják a családi hagyományokat [kula-dharmáh], az örök pokol vár.”

Mivel Ardzsunának kétségei voltak kötelességét [dharmáját] illetően, Srí Krisnától érdeklődött a megoldás iránt (Bhagavad-gítá 2.7):

„Most zavarban vagyok a kötelességemet [dharma] illetően, és szánalmas gyengeségem miatt elvesztettem önuralmamat. Ebben a helyzetben kérlek Téged, mondd meg világosan, mi a legjobb számomra! Most a tanítványod vagyok, egy lélek, aki meghódolt Előtted. Kérlek, oktass engem!” Ez indította arra Srí Krisnát, hogy elbeszélje barátjának a Bhagavad-gítát.

Ő először a lélek és az anyag különbségéről tanítja Ardzsunát, tartván azonban attól, hogy a helyzet lelki síkon való szemlélése nehézséget okoz neki, a kula-dharmánál magasabb rendű törvényre, a szvadharmájára hívja fel a figyelmét(Bhagavad-gítá 2.31):

„Ksatrija kötelességedet [szvadharma] figyelembe véve tudnod kell, hogy nincs számodra jobb elfoglaltság [dharma], mint harcolni a vallásos elvekért. Nincs tehát szükség a tétovázásra.”

Azt is kifejti, hogy ha szvadharmáját egy alacsonyabbszintű dharma miatt hanyagolja el, azzal bűnössé válik (Bhagavad-gítá 2.33):

„Ám ha nem hajtod végre vallásos kötelességedet s nem harcolsz, akkor feladatod elhanyagolásával minden bizonnyal bűnt követsz el, s így búcsút mondhatsz harcosi hírnevednek.”

Ezek után a jógáról beszél, mert az anyagi szintű szvadharma követése számtalan hibalehetőséggel kecsegtet, ezt végezve Ardzsunának talán joggal lehetnek félelmei. Azt mondja, hogy a jóga gyakorlásának dharmája megmenti követőjét a legnagyobb veszélytől(Bhagavad-gítá 2.40):

„Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy hanyatlás, s ezen az úton [asya dharmasya] már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától.”

Az Úr arra is felhívja tanítványa figyelmét, hogyha más dharmáját követi, azzal bűnössé lesz (Bhagavad-gítá 3.35):

„Sokkal jobb saját előírt kötelességünket [szvadharma] hibásan, mint a másokét [para-dharmát] tökéletesen végrehajtani. Jobb, ha az embert saját kötelessége végzése közben éri a halál, mint ha más feladatait végzi, mert más útját követni veszélyes.”

Ezek után elmondja, hogy valahányszor letér a társadalom a dharma követésének útjáról, Ő eljön, hogy kijavítsa a hibát, s most, Ardzsunával beszélgetve is ez a célja (Bhagavad-gítá 4.7-8):

„Óh, Bharata leszármazottja! Bárhol legyen a vallás [dharma] gyakorlása hanyatlóban, s kerüljön fölényes túlsúlyba a vallástalanság [adharma], alászállok Én Magam. A jámborok felszabadítása, a gonoszok megsemmisítése, valamint a vallás [dharma] elveinek visszaállítása végett korszakról korszakra megjelenek Én.”

Később azt is kifejti, hogy amellett, hogy célja a vallásos elvek megszilárdítása, azok a tettek, amelyeket ezen elvekkel összhangban hajtanak végre, Őt képviselik (Bhagavad-gítá 7.11):

„Óh, Bháraták ura [Ardzsuna]! Én vagyok a szenvedély és vágy nélküli erő az erősekben, és Én vagyok az a nemi élet, amely nem ellenkezik a vallásos elvekkel [dharma aviruddha].”

A kilencedik fejezetben aztán feltárja, hogy az odaadó szolgálat az a vallásos folyamat [dharma], amelyet mind közül a legkiválóbbnak tekint (Bhagavad-gítá 9.2):

„Ez a tudás a bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül. Ez a legtisztább tudás, és mivel megvalósítása által közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról, ez a vallás [dharma] tökéletessége; örökkévaló és örömmel végezhető.”

Az avjajam szóval azt jelzi, hogy a korábban említettekkel ellentétben ez a fajta dharma nem ér véget a halál beálltával, ám azok, akik nem követik, nem nyerhetik el az örök életet (Bhagavad-gítá 9.3):

„Óh, ellenség legyőzője! Akiknek nincs hitük az odaadó szolgálatban [dharma], azok nem érhetnek el Engem, hanem visszatérnek az anyagi világbeli születés és halál ösvényére.”

Az ő sorsuk az, hogy újra megszülessenek a földön (Bhagavad-gítá 9.21):

„A mennyei érzéki örömök korlátlan élvezete után, amikor jámbor tetteik eredményei elfogynak, ismét visszatérnek a halandók bolygójára. Így akik a védikus elveket követve [trají-dharmam anuprapanná] keresik az érzékkielégítést, azokra csak az ismétlődő születés és halál vár.”

Az Úr híveire azonban még akkor is az örökkévalóság felé haladnak, ha kötelességük végrehajtása közben hibát vétenek (Bhagavad-gítá 9.31):

„Hamarosan tisztességessé [dharmátmá] válik és maradandó békét ér el. Óh, Kuntí fia, hirdesd bátran: az Én hívem nem vész el soha!”

Ez nem csoda, hiszen Srí Krisna sásvata-dharma-góptá, az örök vallás fenntartója (Bhagavad-gítá 11.18). Az Úr hívei nem egyszerűen megmenekülnek az anyagi léttől, ami ennél fontosabb, módfelett kedvesek Srí Krisnának (Bhagavad-gítá 12.20).

„Azok, akik az odaadó szolgálat [dharmámrita] e maradandó útját járják, s Engem tekintve legfelsőbb céljuknak nagy hittel teljesen elmerülnek ebben, azok nagyon-nagyon kedvesek Nekem.”

A dharma szó ezek után a Bhagavad-gítá tizenkettedik fejezetében szerepel ismét, de itt nem „vallásos kötelesség” jelentéssel. Ebben az értelemben a tizennyolcadik fejezetben találkozhatunk vele újra, ahol megtudhatjuk, hogy az, akiket a természet alacsonyabb rendű kötőerői tartanak a markukban, nem rendelkezhetnek biztos tudással vallásos kötelességeiket illetően (Bhagavad-gítá 18.31-32):

„Prithá fia, Az az értelem, amely nem tud különbséget tenni a vallás [dharma] és a vallástalanság [adharma], valamint a végrehajtandó és az elkerülendő tettek között, a szenvedély kötőerejében van. Óh, Pártha, az illúzió és a sötétség varázsa alatt a vallástalanságot vallásnak, a vallást vallástalanságnak vélő, mindig rossz irányba törekvő értelem a tudatlanság kötőerejébe tartozik.”

Az ilyen emberek nem szabadulhatnak fel az úgynevezett vallásos kötelességeik teljesítésével, ehelyett inkább az anyaghoz fűződő kötelékeiket fonják mind szorosabbra és szorosabbra (Bhagavad-gítá 18.34):

„Óh, Ardzsuna, az a határozottság, amely az embert szorosan a vallás [dharma], az anyagi gyarapodás és az érzékkielégítés terén elérhető gyümölcsöző eredményekhez köti, a szenvedély minőségében van.”

Az Úr ezután megismétli korábbi kijelentését (Bhagavad-gítá 3.35), Ardzsuna inkább végezze saját anyagi kötelességét, mintsem másokét, azaz értelmét tisztítsa meg a tudatlanság és a szenvedély kötőerejének befolyásától, hiszen csak azok hatására ébredhetnek benne kétségek valódi dharmáját illetően. Más feladatát végezve óhatatlanul bűnössé válik. (Bhagavad-gítá 18.47):

„Még ha tökéletlenül hajtja is végre saját kötelességét [szvadharma] az ember, az jobb, mint ha a másét végzi el – tökéletesen. A természete alapján előírt kötelességeinek eleget téve sohasem éri bűnös visszahatás.”

Ez azonban még nem az út vége. Ahogyan azt a fentit megelőző idézetből is láthattuk, ha az ember mentes a a dharmáját illető kételyektől, elhatározásának, mellyel a számára elrendelteket követi, szintén az alacsonyabb rendű kötőerők felett kell állnia, különben mindezek ellenére az anyag fogja marad.

Ezzel át is tekintettük, miként jelenik meg a dharma szó a Bhagavad-gítá lapjain. Dharmája felőli kétségeit Srí Krisnával megosztva Ardzsuna az Úr tanítványa lesz, aki anyagi jelleméből adódó szvadharmája követésére buzdítja, ám úgy, hogy azt a jóga szellemében, önérdektől mentesen tegye. Felhívja a figyelmét a más dharmájának követése esetén reá veselkedő veszélyre, majd kifejti, hogy eljövetelének célja a dharma megoltalmazása, s az azzal összhangban álló cselekedetek őt képviselik. Mindezek után feltárja híve előtt, hogy a legmagasabb rendű dharma az Ő szolgálata, s aki ebben nem hisz, lett légyen bármilyen erényes, elbukik, míg híve, ha botladozva is, de eléri őt és az üdvösséget, hiszen ezen örök dharma fenntartójaként az ilyen szolgája nagyon kedves neki.

Mivel a könyv utolsó fejezetében az egész addigi tanítását összefoglalja, röviden a fentieket is elismétli, kiegészítve a tizennegyedik fejezeten alapuló ismeretekkel. Ezen összegzés megkoronázásaként, a legfelsőbb dharmát, az Ő odaadó szolgálatát dicsőítve mondja el azt a híres verset, amelyre a bevezetőben már utaltam – Ardzsunát az anyagi sajátságokon alapuló dharmák elvetésére és a tiszta, örök dharma, odaadó szolgálatának végzésére utasítja (Bhagavad-gítá 18.66):

„Add fel a vallás minden változatát, s hódolj meg egyedül Énelottem! Én megszabadítalak minden bunös visszahatástól, ne félj!”

Így végződik Srí Krisna és Ardzsuna dharmáról szóló párbeszéde [dharmjam szamvádam ávajoh] (Bhagavad-gítá 18.70).