A Bhagavad-gítá fordítása, Bhagavad-gítá tanulmányok, gondolatok a Bhagavad gita verseihez

20-21. Előírt kötelességeik teljesítésével még a királyok - például Dzsanaka - is elérték a tökéletességet. Végre kell hát hajtanod feladatodat, hogy az embereket a jóra tanítsd. Bármit tegyen egy nagy egyéniség, a közönséges emberek a nyomdokába lépnek, és bármilyen irányadó mértéket szabjon meg saját példájával, az egész világ követi őt.

Sríla Prabhupáda a huszadik vershez fűzött magyarázatában ezt írja:

„Dzsnaka és a hozzá hasonló királyok mind önmegvalósított lelkek voltak, s emiatt számukra nem volt kötelező a Védákban előírt kötelességek végrehajtása. Mégis eleget tettek minden előírt feladatnak, hogy saját példájukkal tanítsák a hétköznapi embert. Dzsnaka Szítá apja és az Úr Srí Ráma apósa volt. Az Úr hűséges szolgája lévén transzcendentális szinten állt, ám mint Mithilá (India Bihar állama egyik tartományának) királya, tanítania kellett alattvalóit az előírt kötelesség végrehajtására. Az Úr Krisnának és Ardzsunának, az Úr örök barátjának nem kellett volna harcolnia a kuruksétrai csatában, mégis harcoltak, hogy megtanítsák az embereknek: az erőszakra szintén szükség van ott, ahol a józan érvek már nem segítenek. A kuruksétrai csata előtt számtalan kísérlet történt, hogy elejét vegyék a háborúnak. Még az Istenség Legfelsőbb Személyisége is közbenjárt a békéért, ám a másik tábor mindenáron háborút akart. Ilyen igaz ügy érdekében tehát szükség van a harcra. Noha a Krisna-tudatú embert talán egyáltalán nem érdekli ez a világ, mégis dolgozik, hogy másokat helyes cselekedetekre és helyes életmódra tanítson. Akik jártasak a Krisna-tudatban, képesek úgy cselekedni, hogy mások kövessék őket. Erről szól a következő vers.”