| A király és a csónak |
 |
 |
 |
| Bhagavad-gítá blog - Második fejezet |
|
67. Ha arra összpontosít, akkor ahhoz hasonlóan, ahogy egy kedvezőtlen fuvallat térít le útjáról egy csónakot, az ember értelmét akár egyetlen érzéke is elragadhatja. A harmadik fejezet végén az Úr elmagyarázza, hogy az anyagi vágyak szele az, amely az elme csónakját veszélyes vizekre sodorja. Ezeknek a vágyaknak a székhelye az érzékek hálózata, az elme és az értelem. A test hierarchiájának csúcsán az értelem áll, amelynek szerepe az érzékeket irányító elme szabályozása. E hierarchikus rend felborulása esetén akár egyetlen érzék is képes rábírni az elmét, hogy a józan ésszel ellenkező tettekre sarkallja az embert. Ennek veszélye nem áll fenn, ha az ember éjjel-nappal Krisnát szolgálja, ahogyan azt Ambarísa király is tette: „Ambarísa király elméjében mindig Krisna lótuszlábán meditált, szavaival mindig az Úr dicsőségéről beszélt, kezével az Úr templomát tisztította, és fülével azokat a szavakat hallgatta, amelyeket Krisna mondott el, vagy amelyek Krisnáról szóltak. Szemével az Úr Krisna oltáron álló formáit, Krisna templomait és Krisna hajlékait Vrindávanát és Mathurát nézte, testével az Úr szolgáinak testét érintette, szaglóérzékét arra használta, hogy az Úrnak felajánlott tulaszí levél illatát szívja be, nyelvével pedig az Úr áldozati ételmaradékát ízlelte meg. Lábával szent helyekre és az Úr templomaiba járt, fejével az Úr előtt hajolt meg, s vágyaival az Urat szolgálta a nap huszonnégy óráján keresztül. Soha semmire nem vágyott saját érzékei kielégítése érdekében. Minden érzékével az odaadó szolgálatba merült, az Úrral kapcsolatos különféle tetteket végezve.” (Srímad Bhágvatam 9.4.18-20) |
