| Kasztrendszer és nácizmus |
|
|
|
| Bhagavad-gítá blog - Második fejezet |
|
2. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Hogyan lehetséges az, hogy ennyire összezavarodtál? Ez a viselkedés nem illő hozzád, egy olyan emberhez, aki ismeri az élet célját, s nem a felsőbb bolygókra, hanem a szégyenhez vezet. E vershez fűzött magyarázatában Sríla Prabhupáda az "anárja" szót úgy fordítja "akik nem ismerik az élet értékét." Az árjákat ma sokan egy indoeurópai népcsoportnak tartják, pedig a szó eredeti jelentése nem egy fajt vagy nyelvet takar, olyan személyeket illettek e jelzővel, akik a lelki fejlődés útját járták. A korabeli indológiai elméleteket felhasználva a náci ideológia egy mindmáig rosszul csengő jelentést adott a szónak. Az árja szó értelmének megváltozása jól példázza, hogyan forgatnak ki mindent a politikusok saját előremenetelük érdekében. Ardzsuna kötelessége a harc volt, de a kuruksétrai csatában saját családtagjai ellen kellett fegyvert fognia. Látván, hogy e háború a dinasztia pusztulását jelentheti, úgy döntött, nem vesz részt az ütközetben, mire Krisna anárjannak nevezte, olyannak, akit nem az élet felsőbbrendű értékei vezérelnek. Ardzsuna visszakozása az életet az anyagi testtel azonosító felfogáson alapult, amely ellentétben áll az árjanok szemléletével, akik megértik az élő energia transzcendentális természetét. A náci fajelmélet és a hindu kasztrendszer modern jelentése ugyanazon a bűnös elképzelésen, az élőlény fizikai testtel való azonosításán alapszik. A Bhagavad-gítá elítéli ezt a szemléletet. Bár Krisna beszél a társadalom felosztásáról, ez a felosztás nem a születési jogon, hanem az emberek természetén és az ehhez illő foglalkozásokon alapszik, s a célja a lelki fejlődés, nem az anyagi gyarapodás. Vezérelve: olyan munkát biztosítani a társadalom tagjainak, mely megfelel pszichofizikai kondíciójuknak, ugyanakkor képes biztosítani a megélhetésüket, hogy ily módon elméjüket ne zavarja semmi abban, hogy azt az élet végső céljára összpontosíthassák. Az isteni kasztrendszer tagja nem a társadalom testében betöltött szerepével, hanem Isten szolgájaként azonosítja magát. Modern korunkban a lelki értékek egyre inkább feledésbe merülnek, még az úgynevezett vallásos emberek körében is. Ennek eredménye Indiában a mai kasztrendszer, vagy Európában azon vallásos felekezetek nacionalizmusa, akiket nem érdekelnek Pál szavai: Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat. |



