A Bhagavad-gítá fordítása, Bhagavad-gítá tanulmányok, gondolatok a Bhagavad gita verseihez

12. Nem volt olyan idő, hogy Én, te vagy az itt összegyűlt királyok ne léteztünk volna s a jövőben sem fog elpusztulni egyikünk sem.

Miről beszél Krisna? Az örökkévaló énről. A legtöbb ember én képzete a testéhez kötődik. 'Férfi vagyok', 'nő vagyok', 'magyar vagyok', 'öreg vagyok' stb. A felsoroltak mind-mind a test jellemzői. Amíg az ember a testével azonosítja magát, Ardzsunához hasonlóan ezernyi okot találhat a bánkódásra. A bölcsek azonban – ahogyan azt az előző versből megtudtuk – nem keseregnek. Ennek oka az, hogy tisztában vannak valódi énjükkel, amelynek semmi sem árthat.

A test két részből áll. Az egyiket képesek vagyunk közvetlenül is érzékelni, a másik létére csak hatásából következtethetünk. A fizikai testen belül elhelyezkedő mentális test létének felismeréséig csak logikánk segítségével juthatunk el, közvetlenül nem láthatjuk azt. Ezt a mentális testet azonban – noha léte jóval tovább tart a fizikai porhüvely életénél – még mindig nem nevezhetjük valódi énünknek.

Valódi énünk az az örök szellemi szikra, amely e vers tanúsága szerint létezett nemcsak azelőtt, mielőtt felöltöttük volna fizikai testünk és elménk ruháit, hanem jelen volt a kozmosz megteremtése előtt, ahogy annak megsemmisülése után is létezni fog.

Ez a vers nem támogatja azt a manapság népszerű misztikus elképzelést, miszerint 'minden egy'. Krisna itt nem azt mondja, hogy a szenvedéstől úgy szabadulhatunk meg, ha egyé válunk Istennel, hanem arról beszél, hogy meg kell értenünk a köztünk lévő örökkévaló különbséget. Ő az irányító, mi a szolgái vagyunk. Így volt ez a múltban, s a jövőben sem lesz másképp. Amíg az ember Isten szerepében próbál tetszelegni különböző elrendezéseket téve a saját élvezete érdekében, nem lelhet békére. Fizikai és mentális testét egyaránt a legfelsőbb én szolgálatába kell állítania – ez a boldogság receptje.