A Bhagavad-gítá fordítása, Bhagavad-gítá tanulmányok, gondolatok a Bhagavad gita verseihez

13. Ahogy a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, úgy költözik a halál pillanatában is egy másik testbe. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.

Az ateista propaganda arra törekszik, hogy a tudományt és a vallást élesen elkülönítse egymástól, pedig a vallás megfelelő tudás hiányában haszontalan szentimentalizmust, vagy bűnös fanatizmust szül, míg a vallásos szemléletmódot nélkülöző tudomány pusztán egy az élet legfontosabb kérdéseire választ adni képtelen ismerethalmazt, vagy veszélyes, önpusztító fegyvert ad az ember kezébe.

Sokszor hallani azt a kijelentést, hogy a vallásos megismerés legfontosabb eszköze a hit, ellentétben a tudománnyal, amelynek eredményi az objektív megfigyeléseken alapszanak. Ezzel szemben a valóság az, hogy az úgynevezett tudomány elsajátításához pontosan annyi hitre van szükség, mint egy vallásos világkép elfogadásához. A tanulónak hinnie kell az oktatójában, a tankönyvek által közölt ismeretek valódiságában, a kísérletek során használt eszközök megbízhatóságában és legfőképp abban, hogy az emberi elme képes megfelelően értékelni a rendelkezésére álló információkat és a helyes következtetést levonni belőlük. Sokan élik le életüket eben a hitben, annak ellenére, hogy a hivatalos tudomány általában egy emberöltőn belül is a korábbival homlokegyenest ellenkező nézeteket vall magáénak.

A szentírások célja gyakorlati fogódzót adni az emberek számára mindennapi életük vezetéséhez, ezért Krisna nem csak annyit mond: ebben és ebben higgy, hanem támpontokat ad ahhoz, hogyan vegyük észre a láthatatlant az objektív, tudományos megfigyelés eszközével.

Az előző versben a halhatatlan énről tanított: nem volt idő, hogy ne léteztünk volna. Ardzsuna megkérdezhette volna: „Miért mondasz ilyet? A csatamezőn állnak fiaink. Jelen voltunk születésüknél.” Azt megelőzvén, hogy bárki is hasonló kifogást emelhessen, Krisna bemutatja, hogyan váltja testeit a lélek egyetlen úgynevezett születésen belül.

Úgy mondják, hétévenként testünk minden sejtje kicserélődik. Ez azt jelenti, hogy egy húszéves ember lassan a negyedik testét koptatja, annak ellenére, hogy önmagát ugyanazon létezőként azonosítja mindegyik testében. Ha nem így lenne, hogyan is állíthatná magáról 'én'? Az, hogy folyton változó testünkben állandó én képzettel rendelkezünk, arra enged következtetni, hogy különbözünk e porhüvelytől, porhüvelyektől. Krisna azt mondja, ahogyan énünk az életünk során változó testeinkben vándorol, e vándorlás a „halál” után sem szűnik meg, új testbe költözünk.

Persze a vita kedvéért elfogadhatnánk azt az álláspontot, hogy én tudatunk csupán testünk vegyi folyamatainak eredménye, ez esetben azonban óhatatlanul felmerül a kérdés: az, aki a változót állandóként megélve szüntelen illúzióban van, hogyan tetszeleghet a tudományos tekintély szerepében?

Láthatjuk, hogy a vallás és a tudomány nem feltétlenül esküdt ellenségek. Legalább akkora hit kell ahhoz, hogy valaki azt mondja: egyszer volt valami, aminek a minősége annyival túl van a kutatási lehetőségeinken, hogy csak következtetni tudunk rá, s ez a valami felrobbant, létrehozva a világot, mint amennyire logikus az, hogy a szüntelenül változó testeken belüli állandó én érzet a halálként leírt esemény után új testekbe költözik.