A Bhagavad-gítá fordítása, Bhagavad-gítá tanulmányok, gondolatok a Bhagavad gita verseihez

18. Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen és örök élőlény anyagi teste mindenképpen megsemmisül; ezért hát harcra fel, óh, Bharata leszármazottja!

Ardzsuna meg akarta kímélni ellenségei életét, noha azok súlyos bűnöket követtek el. Krisna ebben a versben emlékezteti őt arra, hogy a test elkerülhetetlenül az enyészeté lesz, míg a testben lakó élőlény újabb testeket elfogadva folytatja vándorlását a világban.

Ahogy a vízbe dobott kavics egyre terjedő hullámokat gerjeszt, az ember tettei szintén következményekkel járnak. Ezt nevezik a karma törvényének. Azok, akik bűnöket követnek el, kénytelenek szembenézni a büntetéssel, amelyet ha nem az állam, akkor a természet törvényei mérnek ki rájuk. Bárki láthatja, hogy a bűnösen cselekvő emberek, például azok akik a nyelvük elégedetté tétele érdekében állatokat ölnek, akik dohányoznak vagy egyéb kábítószereket fogyasztanak, ebben az életükben is szenvedni kényszerülnek tetteik következményeitől a különböző betegségek formájában s az emberiség által kollektíven elkövetett bűntettek is meghozzák gyümölcsüket a globális felmelegedés hatásai és az egyéb természeti katasztrófák képében.

A büntetés azonban nem ér véget ebben a testben, akkor is folytatódik, ha a lélek új környezetbe kerül. A védikus törvénykönyvekben előírt büntetéseknek az a célja, hogy a vétkeseket megmentsék tetteik jövőbeni következményeitől, s a következő életükben tiszta lappal indulhassanak. Krisna ezért harcra buzdítja Ardzsunát, hiszen ellenségei élete előbb-utóbb akkor is véget ér, ha visszavonul a csatatérről, vétkeiket azonban az isteni igazságszolgáltatás mindenképpen megtorolja.

Nemrégiben, egy véreskezű diktátor megbüntetése kapcsán némelyek azt mondták, nem felakasztani kellett volna, hanem életben hagyni és kínozni. A védikus törvénykönyvek nem szentesítik a kínzást, a gyilkos megfelelő büntetése az, ha felakasztják, s ez megmenti őt attól, hogy a jövőben számtalan formában szenvednie kelljen. A kínzás, mint büntetési eszköz felett nem az emberi bíróságok, hanem Jamarádzsa, a halál utáni igazságszolgáltatás ura rendelkezik, ahogy azt a Srímad Bhágavatam leírja (5.26.16):

Azt a bűnös királyt vagy a kormány emberét, aki egy ártatlant büntet meg, vagy aki testi fenyítéssel sújt egy bráhmanát, a következő életében a Jamadúták a Súkaramukha nevű pokolba viszik, ahol Jamarádzsa legerősebb szolgái pontosan úgy zúzzák össze, ahogy az ember a cukornádból sajtolja ki a levet. A bűnös élőlény szánalomra méltóan jajveszékel, és el is ájul, mint egy ártatlan ember, aki büntetésben részesül. Ez az eredménye annak, ha valaki egy olyan embert büntet meg, aki nem vétkes.