A tudás segítségével PDF Nyomtatás E-mail
Bhagavad-gítá blog - Második fejezet

21 Óh, Pártha! Hogyan lehetne gyilkos, vagy miképpen vehetne rá bárkit is az ölésre az, aki tudja, hogy a lélek elpusztíthatatlan, örök, megszületetlen és változatlan?

Egy uralkodó nem kormányozhat pusztán az érzelmeire hallgatva, tudományos alapokon kell végeznie feladatát s az általa használt tudománynak az élet minden aspektusát figyelembe kell vennie.

A modern társadalomban, ahol szinte minden ember szavazati joggal bír, a politikusok gyakran az őket felhatalmazó tömegek érzelmeit kihasználva próbálják keresztül vinni akaratukat ahelyett, hogy egy tudományos tekintély, vagy akárcsak a józan ész következtetéseit figyelembe véve irányítanák a világ ügyeit. Ennek eredményeképpen bolygónkon lassan ihatatlanná válik a víz, ehetetlenné az élelem és teljesen felborul az évszakok megszokott rendje. E versben Krisna azt tanácsolja Ardzsunának, hogy kötelessége végzéséhez ne az érzelmeit, hanem a transzcendentális tudást hívja segítségül. Ez korunk materialista szemléletű tudományával ellentétben nem jelentéktelen emberek által gyűjtött és rendszerezni próbált információk kétes értékű halmaza, hanem a teremtőnek a teremtésre vonatkozó használati utasítása. Aki életét ezen útmutató szerint vezeti, annak tetteit siker koronázza, ellentétben azzal, aki nem rendeltetésszerűen használja a világot s így bűnt követ el, amit a természet törvényei kérlelhetetlenül megtorolnak. E törvények nem elsősorban az átmeneti anyagi test, hanem az örök lélek érdekeit figyelembe véve születtek, s Krisna arra biztatja Ardzsunát, hogy e tudomány szemléletmódját elsajátítva hajtsa végre kötelességét.