| A csodálatos lélek |
|
|
|
| Bhagavad-gítá blog - Második fejezet |
|
29 A lelket az egyik csodálatosnak látja, a másik olyannak írja le, a harmadik azt hallja róla, hogy csodálatra méltó, míg mások egyáltalán nem értik még azután sem, hogy hallottak róla. E verssel kapcsolatban Bhuridzsana prabhu említést tesz Sríla Baladéva Vidjábhúsana magyarázatáról, aki rávilágít arra, hogy a szövegben szereplő 'csodálatos' kifejezés egyaránt vonatkozhat a mondat alanyára, tárgyára és a mondatban szereplő igére. Ennek értelmében csodálatos a lélek, melyet egyesek látni képesek, csodálatosnak nevezhetőek a lelket látó személyek, a lélek meglátásának képességével egyetemben. Akiknek az érzékei megtisztultak, azok transzndentális látásuk révén képesek közvetlenül is megtapasztalni a lélek létét. Akik nem állnak ilyen magas szinten, de járatosak a transzcendentális tudományban, azok szépen le tudják írni a lélek jellemzőit, mások pedig, akik nem túl járatosak e tudományban, de megértették a téma fontosságát, idejük egy részét a lélekről szóló tudás hallgatására áldozzák. Azok, akiket minden jószerencse elhagyott, annak ellenére sem képesek elfogadni a lélek létét, hogy hallottak róla. |



