| A szégyen és a halál |
 |
 |
 |
| Bhagavad-gítá blog - Második fejezet |
|
34-37 Az emberek szégyenedről beszélnek majd, s egy tiszteletreméltó ember számára a szégyen még a halálnál is rosszabb. A hatalmas hadvezérek, akik oly nagyra tartották neved és dicsőséged, azt fogják hinni, hogy puszta félelemből hagytad el a csatateret, s így jelentéktelen személyiségnek tekintenek majd. Ellenségeid bántó szavakkal fognak illetni, s gúnyt űznek tehetségedből. Mi lehetne ennél fájdalmasabb számodra? Óh, Kuntí fia! Vagy megölnek a csatamezőn, s a mennyei bolygókra kerülsz, vagy pedig győzelmet aratsz, s a földi királyságot élvezed. Légy hát elszánt, harcra fel! A védikus társadalom osztályainak vallásos kötelességeit tagjaik különböző mentalitását figyelemebe véve határozták meg, ezért ez a rendszer különbözött attól, amit ma kasztrendszerként ismerünk, ahol az egy bizonyos rendhez való tartozást a születés határozza meg. A Bhagavad-gítában Krisna azt mondja, hogy e rendszernek ő a megalkotója, s az emberek tulajdonságain és az ehhez illő munkán alapszik. Ezekben a versekben Ardzsuna harcosi szellemét akarja felrázni, amely számára a szégyen rosszabb a halálnál is. A tudatlanságban élő ember jellemzője, hogy a körülményeit és a jövőjét mindig sötétnek látja, míg az, aki valódi tudással rendelkezik, képes arra, hogy mindenben meglássa a pozitívumot. A harminchetedik versben Krisna arra oktatja Ardzsunát, hogyan lássa meg helyzete jó oldalát. |
