Milyen kapcsolat van a szöveg első és utolsó egysége között?

Lássuk most a közel hétszáz strófából álló szanszkrit mű első és utolsó versét:

Dhritarástra így szólt: Óh, Szandzsaja, mit tettek fiaim és Pándu fiai, miután harcra vágyva összegyűltek a kuruksétrai zarándokhelyen? (1.1)

A Bhagavad-gítáról tudni kell, hogy — bár így is használják — nem egy önálló mű, hanem egy nagyobb alkotásnak, a Mahábhárata eposznak egy fejezete. E fejezet elejére egy testvérháború kibontakozásáig jutunk el a műben, melyben a kérdés, hogy ki uralkodik majd a világ fölött, a Pándava illetve a Kaurava fivérek közötti csatában fog eldőlni. Az Úr Krisna, a Gítá elbeszélője, barátja és tanítványa, Ardzsuna szekerét hajtja,

Bárhol is legyen Krisna, minden misztika mestere, és Ardzsuna, a legkiválóbb íjász, ott biztos a gazdagság, a győzelem, a rendkívüli erő és az erény. Ez az én véleményem. (18.78)

Amellett, hogy e vers világosan megjövendöli a csata kimenetelét, a mi témánk, a Gítá mondanivalójának feltárása szempontjából
is jelentőséggel bír, mert hangsúlyozza a tanító és a tanítvány kiválóságát. Ez egy fontos kérdés, amely mellett nem szabad elsiklanunk, ha helyes következtetésre akarunk jutni. Ahhoz, hogy valamely témában tudásra tehessünk szert, mind saját, mind oktatóink részéről szükséges, hogy bizonyos feltételeknek eleget tegyünk. Napjaink oktatásában is léteznek ilyen kitételek; az egyetemi előadónak felsőfokú végzettséggel kell rendelkeznie, a diáknak pedig sikeres felvételi vizsgát kell tennie ahhoz, hogy a képzése megkezdődhessen.

A Bhagavad-gítá témája az abszolút tudás, elbeszélője pedig az abszolút forrás, Srí Krisna, Az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Erről többek között a mű tizedik fejezetében olvashatunk:

Ardzsuna így szólt: Te vagy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a legvégső hajlék, a legtisztább, az Abszolút Igazság. Te vagy az örök, transzcendentális és eredeti személy, a megszületetlen, a leghatalmasabb. Nárada, Aszita, Dévala és Vjásza, valamint minden más nagy bölcs megerősíti ezt az igazságot Rólad, és most Te Magad is ezt mondod nekem. (10.12)

A mű eredeti befogadójáról, Ardzsunáról, valamint arról a folyamatról, ahogy e tudáshoz hozzájutunk, a következőket mondja az Úr Krisna:

Az Istenség Személyisége, az Úr Srí Krisna így szólt: A jóga e maradandó tudományát én tanítottam a napistennek, Vivaszvánnak, aki később Manut, az
emberiség atyját, Manu pedig Iksvákut oktatta erről. E legfelsőbb tudomány ily módon, a tanítványi láncon keresztül szállt alá, s a szent királyok így értették meg azt. Idővel azonban megszakadt e lánc, ezért tűnik az eredeti tudomány elveszettnek. A Legfelsőbbel való kapcsolat ugyanezen ősi tudományát azért mondom el ma neked, mert a bhaktám1 és a barátom vagy, s e tudomány transzcendentális rejtélyét szintén emiatt értheted meg. (4.1—3)

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Kedves Ardzsunám, mivel te sohasem irigykedsz Rám, átadom neked ezt a legtitkosabb bölcseletet és megértést,
melyet megismerve megszabadulsz az anyagi lét gyötrelmeitől. (9.1)

E sorokból megérthetjük, hogy e tudás akkor is a miénk lehet, ha nincs módunk arra, hogy személyesen Istentől tanuljunk, mert Ő létrehozott egy tanítványi láncolatot, amelyen keresztül e bölcsesség nemzedékről nemzedékre alászáll. Azt is megtudjuk, hogy a láncolatnem mechanikus: tagjainak megfelelő képzettséggel kell rendelkezniük ahhoz, hogy ne törjön meg. E képzettségre úgy tehet szert valaki, hogy az Úr bhaktájává (hívévé) válik. Ez az érdeklődés kezdeti stádiumában annyit jelent, hogy az ember barátsággal viseltetik a témával kapcsolatban, azaz nem ellenséges azzal szemben. Ha valaki valamilyen prekoncepcióval közelíti meg
a könyvet, és eleve szilárd meggyőződése, hogy Isten nem létezik, vagy az a véleménye, hogy Srí Krisna csupán egy közönséges halandó — ezt értem ellenségesség alatt —, akkor a Gítá tanulmányozásától nem sok hasznot várhat. Krisna megtiltja az ilyen emberek oktatását:

Ezt a meghitt tudást soha nem szabad átadni azoknak, akik nem önfegyelmezettek, nem odaadóak, nem végeznek odaadó szolgálatot, vagy irigyek Rám. (18. 67)

Láthatjuk, hogy az Úr az irigységet két módon is megemlíti. Ardzsunát elfogadta tanítványául, mert ő nem irigy Rá, ugyanakkor megtiltja neki, hogy amit hallott, azt irigy embereknek adja át.

További utasításokat is kapunk a téma
oktatásával és tanulmányozásával kapcsolatban:

Aki ezt a legnagyobb titkot a bhaktáknak elmagyarázza, az kétségtelenül eljut a tiszta odaadó szolgálatig, s végül visszatér Hozzám. Nincs, és nem is lesz soha nála kedvesebb szolgám ezen a világon. Kijelentem, hogy aki tanulmányozza ezt a szent párbeszédet, az az értelmével imád Engem. Aki pedig hittel és irigység nélkül hallgatja, az megszabadul a bűnös visszahatásoktól, s eljut a jámborok lakta áldott bolygókra. (18. 68.71)

A Bhagavad-gítá tehát háromféle alternatívát kínál azzal kapcsolatban, hogy milyen eredményre juthatunk a könyv tanulmányozásával. A bhakták e tudás segítségével visszatérhetnek
Istenhez, a jámbor emberek elérhetik a mennyei bolygókat, az irigyeknek pedig semmi hasznuk nem származik a hallottakból.

Mindezekre azért hívtam fel a figyelmet, mert ez feltárja a bevezetőben említett probléma gyökerét. Hogyan jöhettek létre az egymással homlokegyenest ellenkező nézetek a Bhagavadgítá tanítását illetően? A válasz kézenfekvő. Ha nem követjük a könyv előírásait, nem kaphatjuk meg az eredményt, melyet a rendeltetésszerű használat nyújt. A Gítá megoldást kínál Ardzsuna problémájára, melyet Srí Krisna a szív gyengeségének nevez (2.3). A patikában vásárolt gyógyszerekhez hasonlóan a szív gyengeségének ezen orvosságát is a mellékelt leírásban felsorolt szempontok szerint lehet csak alkalmazni,
ellenkező esetben a gyógyszer méreggé válhat.

Térjünk most vissza az első és az utolsó vers összevetéséhez. Láthatjuk, hogy ezek a történelmi keretet alkotják, és a mű mondanivalójáról csak közvetett képet adnak. A Gítá egy párbeszéd, amely Ardzsuna problémafelvetését, kérdéseit, valamint ezek Srí Krisna által javasolt megoldását tartalmazza. Ha a tartalom érdekel bennünket, akkor azt kell megvizsgálnunk, mi az Úr tanításának első és utolsó pontja.

Miután Ardzsuna meghódol Krisnának, megkapja az Úr első utasítását:

asócsján anvasócsas tvam pragjá-vádáms csa bhásaszé
gatászún agatászúms csa nánusócsanti panditáh

Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem érdemes bánkódni. A bölcsek nem keseregnek sem az élő, sem a halott felett. (2.11)

Ardzsunának ahhoz, hogy megszabaduljon a problémájától, a fölösleges bánkódástól és aggodalomtól, melyre az asocsján, anvasocsas és anusocsati szavak utalnak, panditává, bölccsé kell válnia. Ezt hasonlítsuk most össze az utolsó instrukcióval, melyet a mű végén ad neki az Úr:

szarva-dharmán paritjadzsja mám ékam saranam vradzsa
aham tvám szarva-pápébhjó móksajisjámi má sucsah

Add fel a vallás minden
változatát, s hódolj meg egyedül Énelőttem! Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj! (18.66)

Itt újra azzal az utasítással találkozunk melyet a második fejezetből már ismerünk: má sucsah — ne félj! E helyen azonban Srí Krisna már közvetlenül is megemlíti azt a bölcsességet, melynek révén ez lehetővé válik. Ez nem más, mint a saranágati, az Úr előtti kizárólagos meghódolás, amely a bhakti-jóga2 része. A második fejezet áttételesen a durva (gata) és finom (aszún) testeken túli tudásként írta le a saranágatit, a lélek
meghódolását, azét a lélekét, amely a harmadik fejezet leírása szerint (3.42) magasabb rendű a karma3 tevékenységei által lefoglalt durva-, illetve a dzsnyána4 folyamatában hangsúlyos szerepet kapó finom testeknél. A saranágati ugyanakkor foglalkoztatja mind a durva, mind a finom testeket, amiből kitűnik, hogy a könyvben említett karma és a dzsnyána folyamatai egy nagyobb egész részei.

1 A bhakta szó jelentése: hívő.

2 A bhakti jóga Isten szeretetteljes szolgálata.

3 Gyümölcsöző tettek.

4 Filozófiai megismerés.

Vélemény, hozzászólás?