Mit tanít a Bhagavad-gítá?

A Bhagavad-gítát, a „hindu Bibliát” széles körben ismerik a világon. Immár évszázadok óta nem csak a hinduk, de az európai értelmiség egy része is nagyra értékeli vélt vagy valós tanításait… és itt meg is állhatunk. Vélt, vagy valós. Egy katolikus pappal folytatott diskurzusom során beszélgetőpartnerem így adott hangot véleményének: „A Bibliának több mint ezer féle magyarázata van. Nem lehet egyszerre mindegyik érvényes.” Mégis, az ezernyi magyarázat ezernyi felekezetet szült, melyek tanításai, gyakorlatai kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól.

Mit mondhatunk a Bhagavad-gítáról, mely a Biblia harmincháromezer versével ellentétben csak hétszáz strófából áll, s így jóval könnyebben átlátható? A kérdésfelvetésből könnyű kitalálni, hogy ez esetben is hasonló a helyzet. E tanulmányt mégsem a különféle hindu felekezeti csoportok tagjainak szánom elsősorban, hanem a nyugat filozofikus gondolkodású embereinek, akiknek szintén megvan a maguk sajátos Gítá értelmezése. A művet nyugati csodálói legtöbbször azért magasztalják, mert olyan toleráns a különböző vallásos megközelítésekkel szemben. Ezt előszeretettel emlegetik fel a ma népszerű filozófia alátámasztására: mindenkinek megvan a maga útja, minden út ugyanoda vezet… A vallásfilozófusok vélekedése is hasonló. A. L. Hermann például így ír:

[A Bhagavad-gítában] a felszabadulás elérését célzó eszközök közül egyik sem
jobb a másiknál. Inkább arról van szó, hogy egy adott módszer jobban illetve kevésbé felel-e meg az egyéni guna1 szempontjából.

A torta habját pedig a különböző ezoterikus körök értelmezései alkotják, melyekkel saját, gyakran szinkretista nézetrendszerüket próbálják alátámasztani.

E tanulmány célja a nyilvánvaló félreértések és félreértelmezések korrigálása egy ősi indiai, Dzsaimini Muninak tulajdonított szövegelemzési eljárás bemutatásával. Ezen eljárást Őszentsége Sríla Sivarama Swami Mahárádzsa ismerteti A Bhaktivedanta magyarázatok című könyvében,
melynek témája szintén a Gítá helyes értelmezése, illetve Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada kommentárjának elemzése. E könyvben terjedelmi és szerkesztési okokból a Dzsaimini-módszer csak röviden kerül kifejtésre, ugyanakkor alkalmazása igen mély benyomást tesz az emberre. Ezért vettem a bátorságot, hogy az előttem már egyszer bemutatott témában tollat ragadjak, és Sríla Sivarama Swami Mahárádzsa nyomdokait követve, bővebb referenciaanyaggal és a szöveg szerkezetét bemutató logikai érvekkel alátámasztva, nagyobb terjedelemben tárjam a nagyközönség elé. A szándékom annak megvilágítása, hogy a Bhagavad-gítá egy logikusan felépített, koherens alkotás, melyet elbeszélője, Srí Krisna, azzal a szándékkal adott át
Ardzsunán keresztül az emberiségnek, hogy felhívja a figyelmet a bhakti-jóga, az Isten iránti odaadás és a Neki való meghódolás folyamatára, amely egyaránt megoldással szolgál Ardzsuna és mindenki más problémáira.

E bevezető után lássuk, Dzsaimini Muni milyen szempontokat adott meg egy védikus2 szöveg elemzésére, amely által fény derül annak lényegi mondanivalójára. Az elemzés során figyelembe kell venni:

1,2. Milyen kapcsolat van a szöveg első és utolsó sora vagy egysége között, és ezek milyen közös pontokat hangsúlyoznak?
3. Mi az, ami a szövegben a leggyakrabban
ismétlődik?
4. Mi az, amit a legtöbbször dicsőítenek (mennyiségileg)?
5. Mi az, aminek a fontosságát legjobban kiemeli a szöveg (minőségileg)?
6. Mi az, amit a szöveg egészének logikai felépítése bebizonyít?

Az alábbiakban a fent említett pontok alapján vizsgáljuk meg, mit is tanít a Bhagavad-gítá.

1 A gunák az anyagi energia különböző minőségei, amelyek az egyéni hajlamok kialakulásában játszanak szerepet.

2
Védikus alatt itt a Sríla Vjászadéva által írott, illetve az általa használt szerkesztési elvek szerint megalkotott irodalmat értem.

Vélemény, hozzászólás?