| A barátság jutalma |
|
|
|
| Bhagavad-gítá blog - Negyedik fejezet |
|
3. A Legfelsőbbel való kapcsolat ugyanezen ősi tudományát azért mondom el ma neked, mert a hívem és a barátom vagy, s e tudomány transzcendentális rejtélyét szintén emiatt értheted meg. Azt, hogy ez a vers miért nevezi rejtélynek a Bhagavad-gítá tanítását, könnyen megérthetjük, ha egy pillantást vetünk a könyv nyugati kiadásainak történetére. Ardzsuna azért fordult Krisnához, mert megoldást várt tőle problémáira, majd miután végighallgatta tanítását, meghódolt előtte s követte utasításait. Krisna egészen addig tanította őt, amíg minden kétsége szerte nem foszlott, s bárki, aki megérti az Úr tanításának végkövetkeztetését, Ardzsunához hasonlóan hozzáfog a Krisna-tudatos szolgálat végzéséhez. Mire Sríla Prabhupáda a nyugati világba érkezett, a Bhagavad-gítának már több száz angol kiadása létezett, ám ezeket nem az Úr hívei adták közre, így semmi hatásuk nem volt. Lehet, hogy némelyek szép költeménynek, vagy jelentős filozófiai műnek tartották, azonban e kiadásokat elolvasva senki sem lett az Úr Krisna híve. Sríla Prabhupáda fordításának és magyarázatának megjelenése viszont új fejezetet nyitott a világ történelmében, mert hatására több tízezren váltak Krisna követőjévé szerte a földön. Ő Isteni Kegyelme Krisna híveként képes volt megérteni és mások számára is érthetővé tenni az Úr tanítását, míg más, odaadással nem rendelkező fordítók számára az rejtély maradt. |



