A bölcsek zavara PDF Nyomtatás E-mail
Bhagavad-gítá blog - Negyedik fejezet

16. Még a bölcsek is zavarba jönnek, amikor meg kell határozniuk, hogy mi a cselekvés és mi a tétlenség. Most elmagyarázom neked, mi a cselekvés, hogy ennek ismeretében megszabadulhass minden kedvezőtlen dologtól.

Késava Kásmíri a következő magyarázatot fűzi e vershez:

Ardzsuna úgy gondolhatta, hogy ha már úgyis mindenkinek cselekednie kell, ő tetteivel az Úr akaratának tesz majd eleget, ám kétségek ébredhettek benne azt illetőleg, vajon képes lesz-e úgy dolgozni, ahogy azt a régmúlt nagy alakjai tették. Krisna itt megerősíti, hogy még a jó ítélőképességű, intelligens embereket is zavarba hozzák a cselekvés és a tétlenség témájának finom részletei. Az anyagi létből való kiszabadulásra törekvő emberek tettei teljes mértékben különböznek azok tevékenykedésétől, akik munkájukért cserébe valamilyen ellenszolgáltatást várnak. Mivel a cselekvés és a tétlenség bonyolult témáját nehéz megérteni, az Úr Krisna most megígéri, hogy részletesen bemutatja azt, így a cselekvés helyes útjának ismeretében tevékenykedve az emberek megszabadulhatnak a materializmus betegségétől, amely szorosan az ismétlődő születés és halál körforgásához kötözi őket.