Egy érem két oldala PDF Nyomtatás E-mail
Bhagavad-gítá blog - Ötödik fejezet

5. A tettek jógájának útját követve mindent elérünk, amit a tudás jógájának gyakorlása által megkaphatunk, ezért a tudás és a tettek útját az látja megfelelően, aki egyként tekint rájuk.

Sríla Prabhupáda a vershez írt magyarázatában kifejti, hogy míg a tudás jógája az anyagtól való elkülönülést, addig a tettek jógája az Úr Krisna szolgálatához való ragaszkodást használja eszközeként, ezért a kettő végső soron egy és ugyanaz. Anélkül, hogy Isten szolgálatához, vagy Isten személyéhez ragaszkodnánk, nem szabadulhatunk meg az anyaghoz való kötődésünktől, így mindkét folyamat sikere attól függ, mennyire erős az Úr iránti odaadásunk. Az odaadó mentalitás kifejlesztéséhez az a legfontosabb, hogy az Úr tiszta szívű hívétől halljunk Srí Krisna szépségéről, fenséges jelleméről, páratlan tetteiről és csodálatos birodalmáról, amely örök otthonunk.

Az Úr szent nevének éneklése, a Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna, Haré Haré, Haré Ráma, Haré Ráma, Ráma Ráma, Haré Haré, mantra ismétlése szintén elengedhetetlen.

E verssel kapcsolatban mindenképpen szükségét látom megjegyezni, hogy az Úr Krisna itt megmagyarázza, hogy miért tekinti azonosnak a két folyamatot. Ne használjuk ezt a verset annak a manapság nagyon népszerű filozófiának az alátámasztására, miszerint bármilyen vallásos utat kövessen valaki, végül ugyanazt a célt éri el. Ez csak a fenti példához hasonló esetben lehetséges, amikor a különbözőnek tűnő utak ugyanazon érem két oldalát képezik.