| A tornász |
 |
 |
 |
| Bhagavad-gítá blog - Ötödik fejezet |
|
21. Aki nem ragaszkodik az érzéktárgyakhoz, az a lélekből merít boldogságot. Annak köszönhetően, hogy szüntelenül a határtalan Úrra gondol, soha véget nem érő örömöt érez. Az Úr Krisna ebben a versben ismét kihangsúlyozza, hogy a jógameditációt (szüntelenül az Úrra gondolni – brahma-jóga-juktátmá) csak az gyakorolhatja sikeresen, akit nem vonz az érzéki élvezet. A valódi jóga célja nem a világi boldogság, így ha valaki azért gyakorolja a jógát, a hogy testének és elméjének mind több és több anyagi élvezetben lehessen része, akkor ő pusztán egy tornász, nem jógi. Késava Kásmírí így ír: „Annak, aki hajlik az érzéki élvezetre, sohasem lesz lehetősége a minden létezést átható Legfelsőbb Lélek megpillantásából fakadó öröm megízlelésére. Ennek kapcsán felmerülhet a kérdés: mi öröme lehet az életben annak, aki érzékeit megfékezve távol tartja őket az érzéktárgyaktól? Az Úr Krisna erre azt feleli: az, hogy az ember távol tartja az érzékszerveit az érzéktárgyaktól, segíti őt abban, hogy megszabaduljon világi vágyaitól, s így az örök lélekre koncentrálhasson, amelyből határtalan örömet meríthet.” A Padma purána egyik verse1 szerint a jógik vég nélküli örömöt merítenek a lelki létezés boldogságának megtapasztalásából, ezért a legfelsőbb Urat Rámának (élvezet, öröm) nevezik.
|
