A Bhagavad-gítá fordítása, Bhagavad-gítá tanulmányok, gondolatok a Bhagavad gita verseihez

22. Kuntí fia! Az érzékszerveknek az érzéktárgyakkal való kapcsolatából származó boldogság a szenvedés forrásává válik, ehhez nem fér kétség. A bölcs nem a múlandó örömökből merít élvezetet.

Az előző versben arról az örömről hallottunk, amit a jógik azáltal tapasztalnak meg, hogy elfordulnak a világi élvezetektől. Ez a vers az érzéki örömök természetét mutatja be. A lélekből fakadó boldogsággal szemben világi örömöknek jól meghatározható kezdetük és végük van, így nem alkalmasak az „örök” jelző viselésére.

Sríla Srídhara Szvámí így ír:

„Felmerülhet a kérdés, hogy miért tartanánk kívánatosnak az anyagi lét karmaiból való kiszabadulást, ha az az érzéki boldogság megszűnését vonja maga után? Az ehhez hasonló kételyeket megelőzendő az Úr Krisna itt kifejti, hogy az érzékszervek és az érzéktárgyak kapcsolatából származó boldogság még az úgynevezett örömök megtapasztalása közben is a szenvedés forrásává válhat. A röpke, szeszélyes érzéki gyönyört az ember nehezen éri el, s csapongó természete, és a másokkal való kényszerű versengés, féltékenység és az esetlegesen őt fenyegető bosszú stb. miatt csak nagy nehézségek árán tarthatja meg. Mivel kezdete és vége lévén mindenfajta élvezet átmeneti, a jó ítélőképességű ember nem ragaszkodik az ilyen gyönyörhöz s nem vágyik arra, hogy része lehessen benne.”